Gyávaság
A szerver-ügy sikeresen nagyüggyé nőtt ki magát. Számomra az egészből a Fidesz reakciójának változása a legérdekesebb (erről egy nagyon jó cikk jelent meg a Hírszerzőn: Szerver-ügy: a Fidesz-legenda vége címmel).
Az elemzés azzal zárul, hogy a Fidesz végleges álláspontja még nem alakult ki szerver-ügyben. És tényleg. Pokorni most megjelent nyilatkozatával ismét új kommunikációs irányt vesznek. Megpróbálom összefoglalni a helyzetet:
A vád: a Fidesz oldaláról illetéktelenek betörtek az MSZP honlapjára és onnan adatokat töltöttek le, amiket a Magyar Nemzet felhasznált.
A Fidesz válasza(i):
- sajtótájékoztató meghirdetése majd lemondása a botrány napján
- Ellentámadás 1:
közlemény kiadása, amiben az MSZP-t vádolják a Fidesz
szervereinek feltörésével
- A bűntény tagadása: arra való hivatkozás, hogy a jelszót nyilvános fórumon találták, ráadásul ezek nagyon gyenge védelmet biztosítottak, mert könnyen megfejthetőek. Később Rogán Antal azt közölte, hogy a jelszót emailen kapták.
- A felelősség tagadása: Rogán a 30 ezer lelkes aktivista valamelyikét teszi felelőssé a történtekért, akikért a pártvezetés felelősséget vállalni nem tud.
- Az eset bagatellizálása: Áder János olvasatában az ügy nem bír az ország sorsára vonatkozóan akkora jelentőséggel, hogy érdemben kellene foglalkozni vele. Később ezt a vonalat erősítik Orbán Viktor megnyilatkozásai is.
- Ellentámadás 2: az MSZP a rendőrséggel együttműködve, azt közvetlen irányítva szeretné ellehetetítleníteni a Fideszt. A "makói-modell" kiterjesztése a szerverügyre.
- Csúsztatás: Az MSZP is
folyamatosan, két hónapja tölti le a Fidesz
kampányanyagait.
- A figyelem elterelése: A Fidesz igyekszik az ország szempontjából valóban fontos, az embereket érdemben érintő témával foglalkozni (azonnali komment: ld. Nomentana-ügy, Magyar Vizsla).
- Ellentámadás 3, a figyelem elterelésének vádja: a Fidesz azzal vádolja az MSZP-t, hogy a szerverüggyel az emberek figyelmét akarja elterelni a fontosabb dolgokról.
- Ellentámadás 4, az ügy az MSZP provokációja: ezen a ponton keveredett bele az ügybe Orbán Viktor is, aki politikai provokációnak minősítette a szerverügyet.
- A felelősség részleges felvállalása: Pokorni nyilatkozatában részben elismer, hogy "mégiscsak hozzánk tartozik.", bár a konkrét felelsősség nem a pártvezetésé, hanem az aktivistáé.
- Bocsántakérés: "Elnézést kértünk egy ismeretlen ember nevében, mert mégiscsak hozzánk tartozik".
Mert valóban: az ügy bagatell. De azzal, ahogyan a Fidesz lereagálta, sajnos a "makói-modell" mellett ízelítőt adott a fidesz-modellből is. Ez pedig nagyon sok ember számára már igencsak ismerős lehet az elmúlt évekből és nagyon sok embert kényszerít arra, hogy fogcsikorgatva szavazzon a Fideszre.
"Vannak hibák, amiket nem akarunk többször elkövetni"...úgy látszik, a gyávaság nem tartozik ezen hibák közé.